|
Shvoy Lajos megyéspüspök alatt 1939-től dr. Proity Márton volt Maroshegy lelkipásztora, aki három éven belül plébániát és templomot épített a háborús Magyarországon, nehéz gazdasági helyzetben. A templomot Zrinszky József építészmérnök, főiskolai tanár készítette. Az oltárképeket és keresztutat Bicskei Karle János festette 1954-ben. A templomépítésben a maroshegyi hívek is részt vettek. A maroshegyi plébánia feladatának tekinti a hitélet, hitoktatás, a szentségek kiszolgáltatását, idősek, betegek segítését, az ifjúság nevelését és a keresztény családeszmény megvalósítását.
A Szent Kristóf legenda
Szent Kristóf az utasok, zarándokok,és a gépjárművezetők védőszentje.
A kelti és a nyugati egyházban is egyike a legnépszerűbb szenteknek. Legendájának 12. században keletkezett változata szerint Kristóf nagy erejű óriás, aki a leghatalmasabb úrnak akar szolgálni. Amikor azonban a leghatalmasabbnak vélt király az ördög láttára keresztet vet, otthagyta az uralkodót, és az ördög szolgálatába áll. Ám az is messze elkerül minden keresztet, ezért Kristóf végül elhatározza, hogy Krisztust fogja követni. Egy remete vezeti be a keresztény hitbe, és azzal a feladattal bízza, meg, hogy utasokat segítsen át egy zajló folyón. Egy éjjel egy kisgyermek szeretne átkelni. Vállára veszi a kicsit, és elindul vele. Ám lépésről-lépésre nehezedik, amit cipel – úgy érzi, mintha a világ terhét kellene az egyre erősödő sodrásban általvinnie. Minden erejét összeszedve átvergődik a túlsó partra, amikor is felfedi kilétét a gyermek: „Nemcsak az egész világot hordoztad a válladon, hanem annak teremtőjét.”. Krisztus megkereszteli az óriást a folyó vizében és megáldja őt. Kristóf földbe szúrt vándorbotja pedig kihajt, és gyümölcsöt hoz.
Az egyházközség esperes plébánosa Bódai József.
Szentmise rendje
Hétfő, kedd, szerda, péntek: reggel 7 órától
Csütörtök: este 20 órától, utána imavirrasztás édes magyar hazánkért
Vasárnap: reggel 9 órától
nyári időszámítás idején 18 órától
téli időszámítás idején 17 órától
előtte imaóra
Egyházközség búcsúnapja: július 25.
szentmise 18 órától, azután közlekedési eszközök megáldása
Szent Rita nap: május 22.
szentmise 18 órától, rózsaáldással
Hitoktatás
Hétfő: 16.30-tól az óvodásoknak
17.30-tól a volt elsőáldozóknak
Kedd: 16.15-től az elsőáldozóknak
Vasárnap: 10 órától a bérmálkozóknak |